2011. május 16., hétfő

Tökmag :-)

Tökmag a becsület halunk.
Volt vagy 70 cm is! :-)))



A múlt heti jól sikerült horgászatoktól vérszemet kapva a következő 7végére is Sturgeon horgászat volt tervezve.Komoly eredményekre számítva készültünk egész héten.Pisti szombatra,Józsi főnök péntekre,a többiek minden napra be voltak ígérkezve.Csali van,cuccok felkészítve,nagyobb ólmok is kerültek a ládába az emelkedő víz miatt.A korábban használt 16oz helyett már 20 oz(560g!) méretű ólmok kellettek.Na,de Pityu tervez,Fraser végez....Hát végzett.Az 1 héttel korábbi helyen már magasan állt a víz.Kénytelenek voltunk messzebbről horgászni a gödröt,ahol persze az áramlás is megváltozott.A vízfelszín tele uszadékkal,vízközt pedig gyökér darabok,fűszálak tömkelege úszott ill. akadt a zsinórba.Fél óra horgászat alatt annyi ragadt rá,mint a jó öreg pesti kifolyók alatt.Bár ezek itt legalább növényi anyagok,nem olyan kanális termékek,mint a Dunán.Keserves volt a horgászat miattuk,nem beszélve a sodródó ágakról,amik komoly kamu kapásokat produkáltak.Hamar kiderült,hogy koránt sem lesz olyan bőkezű a folyó,mint korábban.Annyira igaz is lett,hogy pénteken Józsinak akadt egy hala,de ez sajnos hamar le is maradt,ezen kívül 1 kapása volt,aminek nem lehetett bevágni és ennyi.Másnap Pisti jött halat fogni.Korán kezdtünk,de semmi.Nagy sokára végre kapásom lett.Több kis rántás a boton.Kézbe véve még rángatja,de nem húzza el.Aztán semmi több.Bot vissza,várakozás.Vagy 10perc múlva gondoltam újra dobok,tuti tele van már a zsinór.Kitekeréskor,közel a parthoz furán oldalazni kezdett a cucc.Hát egy tökmag kb. 70cm kis tokocska rápasszírozta magát a 9/o-ás horogra.Annyira komoly volt,hogy nem is éreztem semmit a boton.Sajnos ezzel le is tudtuk a becsület halat,mert ezen kívül több nem jött a 2 nap alatt.A víz viszont annál inkább.Az estére megérkező dagály teljesen felkényszerített minket a part széléhez.Közben megérkezett Sam és Cara is.Nekik sem volt szerencse.Pisti délután hazament.Az egész napos esős idő miatt a betervezett bográcsozást töröltük.Aztán a csajok kitalálták,hogy mégis főzzünk.....Este fél 8-kor,esőben gulyás levest!!!Fél 11-kor már kanalaztuk is :-) Közben persze egyre jobban esett is a végére szépen szétáztunk.Király volt...mi sem vagyunk teljesen komplettek :-D
Hát ez történt.A Fraser vasárnapra még jobban feljött,így a peca le is lett fújva.A hírek szerint elkezdődött az olvadás a hegyekben,így most kényszer pihenő lesz pár hétig.Komoly árvizekre készülnek a rengeteg hó miatt.Ezt tetézi a sok eső is.Ki kell találni vmit.Se lazacok,se steelhead,se tok,se semmi.Néznünk kellene vmi tavat,szükség megoldásnak.

Pityu

2011. május 11., szerda

8:2

118cm
Tökmag :-)
130cm!20kg körüli.
C&R
115cm.15kg körül.


Küld az öreget ;-)
103cm.Ez vágott meg.
Élesek a lemezek!


8:2. Ennyi sturgeon jött ki, illetve ennyi akadt le a múlt hétvégi horgászat alatt!Az egy héttel korábbi nem túl jól sikerült 7végét kárpótolta a mostani.Két délután és 3 este horgásztam/tunk a Fraseren.A hely azonos azzal,ahol meglépett a nagy hal.A nagy elvesztésén bekattanva, minden napra parti pecát terveztem.Már pénteken este kiültem.Az idő a szokásos szar.Eső,hűvös,kis szél.A víz még apadt,amikor kiértem,de nemsokkal később elkezdett jönni felfelé a dagály miatt.Legnagyobb meglepetésre nem sokkal a kezdés után,már meg is volt az első kapás!Egy picur kb. 60cm kis tok csimpaszkodott a nagy kampóra.Jó kezdés,küld a papádat :-)
Következő kapás után szépen elindult a hal,de a bevágás üres lett.Hmmm.Ez érdekes,mert a csali nem a szokásos hal v. haldarab ,hanem ikra zsákocska volt.Ezt könnyedén felszippanthatja bármi.Új dobás,ázás,fázás,várakozás.Kapás!Újra üres.Kezd bosszantani a dolog.Új dobás.Várakozás,ázás stb.Már a haza induláson agyaltam,amikor kapás jött.Ez végre akadt!Húzott is szépen,sőt ki is ugrott,de ezt a sötét miatt nem nagyon láttam.Jó hal volt,hamar partra húztam a 118cm sturgeont.Fotózás egyedül,éjjel nem egyszerű mutatvány.Állvány,önkioldó,vaku aztán vagy lesz kép vagy nem :-)
A hal nagyon virgonc volt még.Többször is tekergett a fotózás alatt,mire sikerült vmi használható képet csinálni róla.Közben szépen meg is vágta a csontlemez az ujjamat...Borotva éles ezeknek a kicsi halaknak a lemezei.Mire nagyra nőnek elkopnak,de ilyenkor még könnyen szétszabdalják az óvatlan pecás kezét!2 hallal és 2 rontott kapással be is fejeztem az estét.Érdemes volt szét ázni.Szerencsére csak a seggemnél jött be a gázlóba egy kis víz a székben ücsörögve,a dzseki viszont jól vizsgázott. Szombaton korábban indultunk,most már ketten Ágival.Sam később csapódott hozzánk.Két szép halat sikerült kiterelni és lemérni,aztán persze elengedni.Áginak egy igazán szépecske 130cm-es jött,nekem egy kisebb.Volt még 2 rontott kapás újra.Most nem kellett nekik az ikra,csak az eulachon nevű halacska.Ez a favorit csali,ezek ívnak most itt.
Samnek is sikerült egy méter körülit kipiszkálnia,így mindenki örülhetett :-)
Az időnk jobb volt,de a szél zavaró és kellemetlenül hűvös volt.A víz folyamatosan apadt,amikor a halakat fogtuk.Ez érdekes,mert mindenhol azt írják a bejövő víz a jobb.
Késő estig maradtunk,de több már nem jött.
Vasárnap egy másik helyet néztünk meg,ahol a hét közben a jó időben nem csak sturgeon,hanem cutthroat is mozgott.Szerettem volna már legyezve is halat fogni.A pisztráng nem mozgott,de a sturgeon sem.Rengeteg ivadék volt a part széli vizekben.2 méretben lehetett látni őket az alig 2-3cm kis halak mellett, sok 5-6cm is előfordult.2 különböző lazac, valószínűleg Chumok és Cohok lehettek.1 óra csapkodás után már nagyon mehetnékem volt a Fraserre.Át is cuccoltunk.Józsi a főnököm hívott közben,hogy merre vagyunk,mert megnézne minket.A halas helyen beszéltük meg a találkozót.Épp egy időben érkeztünk oda.Cuccolás,le a vízhez,szerelés és már csobbantak is a fél kilós ólmok a forgóban.A víz apadóban,épp jó.Az idő is alakult.Csendesedő szél,kellemes idő,majdnem "meleg" :-)
Le lehetett venni már a dzsekit is! :-D Az első óra esemény nélkül ment el.Aztán kapás!115cm szép kis tok.Kezdésnek nem rossz.Reméltem,hogy sikerül fogni és Józsi nem csak ücsörögni jött ki,hanem halat is láthat.A következőre sem kellett sokat várni..Alig pár perc múlva,miután vissza dobtam a csalihalat,jelentkezett is a második.Ezt Józsi húzta ki.Pindur tokocska volt,alig 70cm.Jöhetne vmi nagyobb is.Meghallgatták ezt fent,mert a harmadik már méter feletti volt.Alig fél óra alatt már 3 halnál jártunk!Aztán a következő megakadt halat Ági fárasztotta.Méter felett volt ez is,de a parthoz közel egyszer csak leakadt.Az én botomon is kicseréltem az ikrát eulachonra és így küldtem vissza.Jött is a kapás rá,de én is úgy jártam,mint Ági.A part közelében ismét leakadt a hal.Az időközben megérkezett Sam már mattot kapott a halaktól :-) Hiába dobált bárhová,neki most nem jött semmi.Sikerült még egy 103cm-est fognom,ami a nap utolsó darabja volt.Ez a fotózás közben szét vagdalta 3 ujjam,5 helyen egyetlen mozdulattal!Csak 1 kézre húztam kesztyűt...
Lustaságomat meg is bosszulta.Megtanultam a leckét,többet nem nyúlok hozzájuk kesztyű nélkül!Mind két kézre muszáj felvenni,mert mindenhol élesek a lemezek.3 nap alatt 4 ujjam bánta.
Érdekes volt,hogy pénteken csak ikrával fogtam,de szo-vas csakis a kis halra jöttek.Ezeket viszont arany árban mérik a horg.boltban,benzin kúton.4-5db alig 4-6dkg-os halacska 8$!!!Viszont volt olyan halacska,amivel 3 sturgeont fogtam!Imádják őket.
Ezen a hétvégén folyt köv. ;-)

Pityu

2011. május 9., hétfő

8+2

Péntektől vasárnapig,3 estét és 2 délutánt végig horgászva,sikerült 8db Sturgeont partra húzni és ezen kívül 2db leakadt.Volt még pár, meg nem akadó szép kapás is.Több ugró óriás,forgolódó kisebbek,szél,eső,hideg,melegebb,szélcsend,napsütés,tükörvíz,barátok,hambi,fanta stb.Bővebben hamarosan.

Pityu

2011. május 4., szerda

A nagy Sturgeon megszívat ismét....

Szívatóra vettek.

A nem túl szerencsés szombati túra után,vasárnap arra a helyre készültünk,amit a gájd ajánlott parti horgászatra.Ezen a helyen tavaly már próbálkoztam,de nem volt szimpatikus.Cara és Sam már délelőtt kint voltak,mi csak dél körül érkeztünk.Mások is voltak ott,összesen 5 bot várta a halakat.Ezen kívül egy hajó is állt a forgó belső szélén.
Alig horgásztunk talán fél órája,amikor tőlünk vagy 30m-re egy szép sturgeon kinézett,hogy mit csinálunk.Bő méteres volt.Nem mellékesen épp a csalijaink felett!Hátha.Hát nem.Dobás,csali csere,de semmi.Közben becsúsztunk a délutánba.Szinte hihetetlen,de a szombati kabátos,kesztyűs időt,gatyás-pólós idő váltotta.Valószínűleg ez is erősen befolyásolta a szombati eredményt.Délután még 4 fordulást láttam,ebből 1 megint a csalik közelében.Viszont bár beleúszáson(ami vmi uszadék lehetett) kívül semmi sem történt.Illetve történt,csak nem velünk.A hajó mellé beállt egy másik is és ketten,délután kivettek 3 halat.Mi meg csak csorgattuk a nyálunkat.Caraék és a barátaik közben hazaindultak.A korábbi pecások is mind elmentek már,csak mi maratunk.Ági csalihalakat fogott,én a nagyágyúkat sasoltam.Néha mintha,de nem.Már a hazainduláson gondolkodtunk,amikor újabb fordulás a csalik közelében!Új dobás,de előtte horog csere,mert nem találtam elég hegyesnek,a csali is cserélődött egy frissen fogott,megölt haldarabra.Cucc vissza,csengő fel.Még 20-30percet szántunk nekik,aztán vége.el is telt belőle majdnem mind,mikor határozott húzások érkeztek a botomra!Ennek fele se répa,futás oda.Bot kézben és már éreztem is a rángató,húzgáló kóstolgatást.A pulzus rögtön 200 felé ment!A rángatás határozott húzásba váltott,mire én leengedtem a botot és egy hatalmasat bevágtam :-)
A bot "benne maradt".Rúgás,forgolódás jelezte,hogy megakadt!Leírhatatlan az érzés,amikor egy nagy méretű,bika erős hal ,elkezdi húzni az ember botját befelé :-)
A fék hamar elkezdett recsegni.A recsegés folyamatos húzásra váltott.Én szorítottam a féken,de semmi.Még egy kicsit,már lassul,még egy kicsi és végre megáll.Vagy 40-50(?) vagy ki tudja mennyi zsinórt vitt el.Az tény,hogy az orsó félig se volt már.A pumpálás nem sok eredményt hozott.Egyszerűen a felhúzott botot,amikor leengedtem,hogy felszedjem a zsinórt a hal vissza húzta.Nem tudtam zsinórt vissza nyerni.Ekkor taktikát változtatva elkezdtem hátrálni a kavicsos parton.Aztán előre sétálva feltekertem a zsinórt.Ezt párszor megismételve már egész közel jött a hal.Nem rohangált,nem ugrott,de még csak nem is fordult 1x sem.A fenékhez tapadva forgolódott.Egyszer mintha el is akadt volna,nem mozdult.szerencsére folytatódott pár pillanat múlva a harc.A szombati hal által az ágyékomban hagyott nyomok,most ismét baromira elkezdtek sajogni.Nem tudtam hová támasztani a botot,mindenhol fájt.A fárasztó öv persze a garázsban figyel.Nem számítottunk nagy halra.Két kézzel,hátra dőlve pumpáltam magam felé az óriást.
Kötél,gázló bakancs már kézhez készítve várta a papát,amikor egyszerűen leakadt.......
Semmi sem történt,csak húzás közben simán kijött belőle a horog.Még a csalihal is rajta maradt.
Hirtelen szólni is alig tudtam.Elment,ez nagy volt....Ahogyan a hatalmas hal akasztása sem leírható élmény,úgy egy ilyen hal elvesztését sem lehet szavakkal kifejezni.A korábbi nagyobb halak fárasztásából,erejéből kiindulva 2m körülire saccoltam.70kg felettire.Ez már sok volt a 7végére.Kocsi,gyenge túra,rossz idő,hal vesztés....még másnap is tiszta zizi voltam.Azóta is azon kattogok,hogy a 7végén kiülök minden nap,amikor jön be a dagály!Ismét napirendre került egy csónak beszerzésének a gondolata is.Hát ennyi.Hétvégén folyt köv.!Remélem siker is lesz,nem csak kudarc.

Pityu

2011. május 3., kedd

Sturgeon túra.

Sokan indultak innen.
Hajóra szállás.
Műszer fal ;-)
Csalizás
Távcsali aroma :-D
Szerelék.
Az első.
Sam és az első hal,141cm.

Pisti és a második.121cm.
Hol vagytok halak?
Ott a tuti.Nagy a hajósűrűség.
A tökmag.90cm.
A nap hala.Itt a chip leolvasása tart.
A hossz 156cm.A kerület 68cm.
Fotó.
Méretek feljegyezve.
A szőkék is ölbe kapták :-)
A Csapat. ;-)


Hullámvasút.
Kb. ehhez hasonlítható az elmúlt hétvége.Jól kezdődött.Szép napos idő pénteken,kellemesen meleg,tavaszias.Korán végeztünk a melóval,így hamar indulhattam,még a délutáni csúcs előtt.Mozgalmas 7végének néztünk elébe.Szombatra volt esedékes a már tavaly eltervezett gájdos sturgeon horgászat!Tipli ki a városból,útba ejtve a gumis,kivette a 2 hete bent lévő csavart a gumiból.aztán a szerelőhöz is beugrottam,a ferde kipufogót felhegesztette.Irány tovább Mission.Már majdnem odaértem,amikor a városban,minden féle előjel nélkül megállt a kocsi.Azóta sem indult be.Idegbaj kerülgetett!A jónak induló 7vége máris ellenkezőjére fordult.
Szombaton a szép tavaszi idő elment a francba.Helyette szeles,felhős,hideg időre ébredtünk.8-ra Chilliwackon kellett lennünk a találkozási ponton,ahol a gájd már vízre tett hajóval várt ránk.Ági,Pisti,Cara,Sam és Én alkottuk a csapatot.Greg Wolf a Len's Sportfishing tulajdonosa volt a gájdunk.A hajója az egyik legnagyobb a környéken.Hatalmas Jet hajó,több száz lóerővel.A kikötőnek kijelölt hely a Fraser egy kavicsos,de sima part szakasza volt,ahol rajtunk kívül még sok gájd várta az aznapi kuncsaftokat.Vagy 10 hajó indult innen reggel.
Nagy tempóban (35mph) repesztettünk az első hely felé.Mint korábban írtam,az egy héttel korábbi pecánk alkalmával rengeteg halfogást láttunk az "Epersziget" környékén.Arra tartottunk mi is.
Az első hely a Vedder torkolatában volt.A Vedder tiszta,zöldes vize itt találkozott a Fraser kv színű vizével.Alig álltunk be,máris egy hal fordulást láttam,alig 20m tőlünk.Kb.120cm körüli hal lehetett.Jól kezdődik!Aztán semmi akció.Kicsit kintebb mentünk a kevésbé sodró vízbe,de ott is nulla.Tovább álltunk.Ha az ember hajóval keresi ezeket a halakat,akkor a siker egyik kulcsa a folyamatos helyváltoztatás.Ritkán eredményes az egy helyben történő horgászat.Ha egy beállás után 15-20 percig nincs kapás,akkor arrébb mentünk.Induláskor kiosztottuk a halfogás sorrendjét.Mivel én már fogtam néhányat,ezért én bevállaltam,hogy a 4.-ik leszek.Az első hal Sam-nek jutott,a második Pistinek,Ági foghatja a 3.-ik halat ,én pedig akkor a 4.-ik leszek.Azt álmomban sem gondoltam,hogy ennyire sokat kell várnom a soromra.
A sokadik beállás után már sejteni lehetett,hogy vmi nincs jól.A halakat nagyon befolyásolja az ár-apály jelenség.Amikor bejön a víz,akkor a sodrás meglassul és ekkor jönnek be a torkolatban várakozó halak serege is.Amikor meg apály van,akkor a sodrás begyorsul és a sturgeon lefekszik a fenékre,alig mozog.Szinte csak a szájába dobott csalira mozdul ki,nem nagyon keres.Ezt tapasztaltuk is.Az idő a múlt heti rövidgatyásról,dzsekis,pulóveros,kapucnis ,moslék,szeles időre változott.Amikor kameráztam majd lefagyott a kezem!folyamatosan melegen kellett tartani a nap folyamán.Fáztunk.Sokadik beállás végre kapást hozott.Sam a nagy izgalomban túl hamar vágott be,így nem lett meg.Ezt még vagy 3x megcsinálta,mire végre megakadt a HAL!Már kezdett kicsit bosszantó lenni a sok rontott kapás,lehetőség.Pár perc huza-vona után a hajóba emeltük a 141cm,kb. 25-27kg-os halat.Széles vigyor,kattogó fényképezők,forgó kamera.Vissza engedés,új dobás.Pisti került sorra.Neki is jött néhány kapás,amiből el is szúrt néhányat,mire akasztott egy halat.A rontások után kicsit óvatosra sikerült az emelés,ezért pár mp után el is köszönt a hal a horogról.Nehezen kicsikart kapások maradtak kihasználatlanul.Aztán végre minden klappolt!Akasztás után ,úgy maradt a bot és elkezdhette az első tokjának a fárasztását.Nem tartott sokáig,de mint kiderült épp elég ideig ahhoz,hogy elkapja a "gépszíj" :-)))
121cm,kb. 17-20kg-os szépség került a hajóra.Videó,fotó,mérés és jelölés.A gájdok nagy többsége benne van egy programban,aminek keretében,mikor chipeket ültetnek a kifogott halak bőre alá.Amikor kifogják,egy kis műszer segítségével leolvassák a hal "rendszámát",feljegyzik a méreteit.A beültetés pillanatok alatt megvan,egy nagy fecskendőbe illesztik a chipet,amit a bőr alá szúrva bent felejti a kütyüt.Ági a soros.Az idő még vacakabb.Viharos szembe szél van.Nagyon ketyeg az óra,de hal nincs.Sok beállás üres.Aztán egyszer végre mozdul a bot.A nap legkisebb hala kerül a fedélzetre.Alig 90cm a kicsike.Pech.Én következem.
Új hely,új remények.Az már látszik,hogy a nagy darabszám nem ma lesz.Már csak az volt a kérdés,nekem összejön-e egyáltalán? Esetleg egy kapás,hal,akció nélkül megúszom?
Már a "munka idő" végén jártunk,amikor egy új helyen a 12m mélységbe dobott csalimra ,kapásom lett!A fék szorosra húzva.Görbül a bot.Greg kicsit lazít a éken,hogy kicsit élvezkedjek,ne csak tépjem felfelé a halam.Le is húz vagy 30-40m-t.Szép hangja van a féknek :-)))
Erős,de nem óriás.Ugrani nem hajlandó.Mindenki videózik vagy fotózik,megy a biztatás,drukkolás a fárasztás alatt.Látszik,hogy ez a túra hala lesz.Szépen víz alatt érkezik a hajóhoz.Beemeljük a hordágyhoz hasonló hal tartó eszközbe,amíg megmérjük,fotózzuk és elengedjük.
A méretei: 156cm hosszú,68cm kerületű,kb.33-35kg súlyú.Fotó velem,fotó a csajokkal,aztán vissza csúszik az ölemből a kv-ba.Keservesen,némi túlórával,de sikerült megfognom nekem is.Erre senki sem számított,hogy ennyire keveset fogunk.Mások se brillíroztak,mert mindenki folyamatosan mozgásban volt,keresték a halat.A felszerelésről még nem esett szó.A botok épített ,1 részes ,érzékeny végű,de erős alsó taggal rendelkező sturgeon botok.Az orsók brutál,tengeri csodák.3 Penn és egy Shimano.Darabja 1000$ körül mozog!A zsinór 150lbs szakítójú fonottak.A horog 9/O, csali euluchon .Az ólom 16oz méretű.
Ez a hal az egész napért és a pénteki idegbajért még nem kárpótolt.Az eredménnyel cseppet sem voltam elégedett,de ez nem a gájd hibája volt.Minden ellenünk játszott,amit csak el lehet képzelni.
Ettől függetlenül még adunk esélyt valamikor javítani ;-) Vissza jövünk!!!
Ez még csak egy része volt a hétvégi "hullám vasútnak".
Ja majd elfelejtettem!Érdekes távcsalit használnak itt.Ezért a szerért,nem a horgász boltba mennek,hanem pl. autós boltba.a szer neve WD40.Ezt fújják a csalihalakra.Érdekes,de állítólag működik.

Folyt.köv.

Pityu