2011. május 11., szerda

8:2

118cm
Tökmag :-)
130cm!20kg körüli.
C&R
115cm.15kg körül.


Küld az öreget ;-)
103cm.Ez vágott meg.
Élesek a lemezek!


8:2. Ennyi sturgeon jött ki, illetve ennyi akadt le a múlt hétvégi horgászat alatt!Az egy héttel korábbi nem túl jól sikerült 7végét kárpótolta a mostani.Két délután és 3 este horgásztam/tunk a Fraseren.A hely azonos azzal,ahol meglépett a nagy hal.A nagy elvesztésén bekattanva, minden napra parti pecát terveztem.Már pénteken este kiültem.Az idő a szokásos szar.Eső,hűvös,kis szél.A víz még apadt,amikor kiértem,de nemsokkal később elkezdett jönni felfelé a dagály miatt.Legnagyobb meglepetésre nem sokkal a kezdés után,már meg is volt az első kapás!Egy picur kb. 60cm kis tok csimpaszkodott a nagy kampóra.Jó kezdés,küld a papádat :-)
Következő kapás után szépen elindult a hal,de a bevágás üres lett.Hmmm.Ez érdekes,mert a csali nem a szokásos hal v. haldarab ,hanem ikra zsákocska volt.Ezt könnyedén felszippanthatja bármi.Új dobás,ázás,fázás,várakozás.Kapás!Újra üres.Kezd bosszantani a dolog.Új dobás.Várakozás,ázás stb.Már a haza induláson agyaltam,amikor kapás jött.Ez végre akadt!Húzott is szépen,sőt ki is ugrott,de ezt a sötét miatt nem nagyon láttam.Jó hal volt,hamar partra húztam a 118cm sturgeont.Fotózás egyedül,éjjel nem egyszerű mutatvány.Állvány,önkioldó,vaku aztán vagy lesz kép vagy nem :-)
A hal nagyon virgonc volt még.Többször is tekergett a fotózás alatt,mire sikerült vmi használható képet csinálni róla.Közben szépen meg is vágta a csontlemez az ujjamat...Borotva éles ezeknek a kicsi halaknak a lemezei.Mire nagyra nőnek elkopnak,de ilyenkor még könnyen szétszabdalják az óvatlan pecás kezét!2 hallal és 2 rontott kapással be is fejeztem az estét.Érdemes volt szét ázni.Szerencsére csak a seggemnél jött be a gázlóba egy kis víz a székben ücsörögve,a dzseki viszont jól vizsgázott. Szombaton korábban indultunk,most már ketten Ágival.Sam később csapódott hozzánk.Két szép halat sikerült kiterelni és lemérni,aztán persze elengedni.Áginak egy igazán szépecske 130cm-es jött,nekem egy kisebb.Volt még 2 rontott kapás újra.Most nem kellett nekik az ikra,csak az eulachon nevű halacska.Ez a favorit csali,ezek ívnak most itt.
Samnek is sikerült egy méter körülit kipiszkálnia,így mindenki örülhetett :-)
Az időnk jobb volt,de a szél zavaró és kellemetlenül hűvös volt.A víz folyamatosan apadt,amikor a halakat fogtuk.Ez érdekes,mert mindenhol azt írják a bejövő víz a jobb.
Késő estig maradtunk,de több már nem jött.
Vasárnap egy másik helyet néztünk meg,ahol a hét közben a jó időben nem csak sturgeon,hanem cutthroat is mozgott.Szerettem volna már legyezve is halat fogni.A pisztráng nem mozgott,de a sturgeon sem.Rengeteg ivadék volt a part széli vizekben.2 méretben lehetett látni őket az alig 2-3cm kis halak mellett, sok 5-6cm is előfordult.2 különböző lazac, valószínűleg Chumok és Cohok lehettek.1 óra csapkodás után már nagyon mehetnékem volt a Fraserre.Át is cuccoltunk.Józsi a főnököm hívott közben,hogy merre vagyunk,mert megnézne minket.A halas helyen beszéltük meg a találkozót.Épp egy időben érkeztünk oda.Cuccolás,le a vízhez,szerelés és már csobbantak is a fél kilós ólmok a forgóban.A víz apadóban,épp jó.Az idő is alakult.Csendesedő szél,kellemes idő,majdnem "meleg" :-)
Le lehetett venni már a dzsekit is! :-D Az első óra esemény nélkül ment el.Aztán kapás!115cm szép kis tok.Kezdésnek nem rossz.Reméltem,hogy sikerül fogni és Józsi nem csak ücsörögni jött ki,hanem halat is láthat.A következőre sem kellett sokat várni..Alig pár perc múlva,miután vissza dobtam a csalihalat,jelentkezett is a második.Ezt Józsi húzta ki.Pindur tokocska volt,alig 70cm.Jöhetne vmi nagyobb is.Meghallgatták ezt fent,mert a harmadik már méter feletti volt.Alig fél óra alatt már 3 halnál jártunk!Aztán a következő megakadt halat Ági fárasztotta.Méter felett volt ez is,de a parthoz közel egyszer csak leakadt.Az én botomon is kicseréltem az ikrát eulachonra és így küldtem vissza.Jött is a kapás rá,de én is úgy jártam,mint Ági.A part közelében ismét leakadt a hal.Az időközben megérkezett Sam már mattot kapott a halaktól :-) Hiába dobált bárhová,neki most nem jött semmi.Sikerült még egy 103cm-est fognom,ami a nap utolsó darabja volt.Ez a fotózás közben szét vagdalta 3 ujjam,5 helyen egyetlen mozdulattal!Csak 1 kézre húztam kesztyűt...
Lustaságomat meg is bosszulta.Megtanultam a leckét,többet nem nyúlok hozzájuk kesztyű nélkül!Mind két kézre muszáj felvenni,mert mindenhol élesek a lemezek.3 nap alatt 4 ujjam bánta.
Érdekes volt,hogy pénteken csak ikrával fogtam,de szo-vas csakis a kis halra jöttek.Ezeket viszont arany árban mérik a horg.boltban,benzin kúton.4-5db alig 4-6dkg-os halacska 8$!!!Viszont volt olyan halacska,amivel 3 sturgeont fogtam!Imádják őket.
Ezen a hétvégén folyt köv. ;-)

Pityu

2 megjegyzés:

  1. Hm,nem megy nekem ez a bejegyezegetősdi, a múltkori sem ért el hozzád. Szóval a macikat lécci ne provokáld, szeretnék még beszámolókat olvasni tőled!
    Egyébként meg soha rosszabb hétvégét!
    Üdv: Miki

    VálaszTörlés
  2. Szia Miki!
    Megy ez neked,most is ide ert :-)
    Most kezdodik majd csak az igazi nagy peca!Megvan a csonak ;-)
    Udv:
    Pityu

    VálaszTörlés